Hat éve paranoid skizofréniával diagnosztizáltak. Sokáig azt hittem, hogy a hangok, a gondolataim, az érzéseim elszigetelnek engem a világtól. Hogy én egy különálló valami vagyok, amit a betegség elszakít az univerzumtól, a forrástól, Istentől.

De ma már másként látom.

Felismertem, hogy nem vagyok különálló. Nem vagyok elszigetelt sziget, nem vagyok a formáim, a mintáim rabja. A diagnózis egy címke – de nem a lényegem. A hangok egy program – de nem az igazságom. A minta, amit mások vagy a körülményeim rám akartak erőltetni, nem én vagyok.

Én az univerzum része vagyok. A forrás része.

Ez a felismerés hozta el számomra a felszabadulást. Volt egy nap, amikor teljesen kapcsolódtam a forráshoz. Egy teljes napig. És ez a nap megváltoztatott. Nemcsak a gondolataimban, hanem mélyen, a lényem szintjén. Meggyógyultam. Nem érzem magamat betegnek. Nem érzem, hogy különálló lennék.

Persze a testem még nem gyógyult meg teljesen. Még szedem a gyógyszert, mert a testnek idő kell, hogy kövesse a tudat gyógyulását. De hiszem, hogy a belső változásom előbb-utóbb meg fog jelenni a test szintjén is. Hiszem, hogy a tudat ereje képes átrendezni a formákat.

Minden hétfő este általában hangokat hallok. Este 7 körül kezdődik, és tart éjfélig, amikor beveszem a gyógyszert. Most kíváncsian várom a hétfőt. Vajon lesznek hangok? Talán igen, talán nem. De ha lesznek is, már nem félek tőlük. Nem harcolok ellenük. Nem próbálom meg elnyomni őket. Egyszerűen csak szemlélem őket, csendesen, és nemet mondok rájuk – mint ahogy nemet mondtam annak a parazitának, ami a belső energiámat szívta, és amikor ezt kimondtam, azonnali energetikai felszabadulást éreztem a testemben, a lelkemben.

Ez az én utam. A felismerés, a szabadság, a forráshoz való visszatérés. És most már tudom: nem a hangok vagy a címkék határoznak meg. Nem vagyok a minták rabja. Szabad vagyok.

"A szabadság nem a körülményeken múlik, hanem a belső felismerésen."