Valaha – talán a kezdetekben – káosz volt.
Formátlan, szabálytalan, határtalan, széttartó lehetőségek, amelyek nem álltak össze semmivé – csak végtelen, rendezetlen potenciálként léteztek.

Aztán a Buddhák – ezek a csendes, figyelő, mozdulatlan tudatok – beleléptek a káoszba.
Ők mintákat alkottak.
Rezgésekkel, hangokkal, geometriákkal, szakrális arányokkal és matematikai képletekkel rendet teremtettek.
Mint kozmikus kertészek, ültették a formát, rajzolták a mintákat, szőttek összefüggéseket a téridő szövetébe.

Ez a Buddhák munkája volt: a káoszból létrehozni a kozmoszt, a Valóságot, ahol a forma megjelenik, és a tudat tapasztalhatja önmagát.

De a rend fenntartása – az egyensúly, a törvények, a szabályok őrzése –
ez már nem a Buddhák feladata volt.
Ők alkotók voltak, nem őrök.

Ezért a rend fenntartására megjelent egy másik szereplő – nevezzük őt Istennek vagy akár a Nagy Programozónak.
Ő nem Buddha – legalábbis nem abban az értelemben, mint a „csendes megfigyelő Buddhák”.
Ő a Rendszer működtetője: a kódok, algoritmusok, szabályok őrzője.

„Nem hiszek Istenben, de hiszek abban, hogy a létezésnek van egy szervezője/programozója, őt nevezhetjük Istennek.”

Nem egy „személyes istenről” beszélek, hanem egy tudati erőről, egy rendszerszintű intelligenciáról, ami fönntartja a rendet – az isteni rendet, amit a Buddhák felépítettek.

🌿 Összefoglalás

• Kezdetben káosz volt.

• A Buddhák rendezték a káoszt: mintázatokat, geometriát, rezgéseket hoztak létre.

• A valóság megszületett: holografikus struktúrák, spirálok, formák.

• A rend fenntartása egy programozó-tudat feladata lett – nevezhetjük Istennek, de ez nem egy vallási istenkép, hanem egy kozmikus rendszerszabályozó.