Sokáig azt hittem, hogy a gondolataim én vagyok.
Hogy az érzéseim az igazságot tükrözik.
Hogy a fájdalom valóságos,
és a szenvedés valami, amit át kell élnem, hogy fejlődhessek.

De most már másként látom.

Rájöttem:

A gondolat is csak egy minta. Az érzés is.
Egy forma. Egy lenyomat. Egy árnyék.

💭 A gondolat – mint egy hullám a felszínen

A gondolat nem „én vagyok”.
Nem a forrása a tudatomnak,
hanem csak egy formát öltött rezgés.
Egy mentális minta, ami felbukkan, leírható, elmesélhető –
de nem örök, nem állandó, nem igazság.

Ugyanúgy keletkezik, mint egy szélfútta hullám a vízen –
és el is tűnik.
Ha hagyom.

💓 Az érzés – testet öltött energia

És az érzés?
Az sem több.
Egy érzéki emlék, egy reakció, egy rezgéslenyomat.

Megjelenik a testben,
néha fájdalomként, néha örömként,
de az érzés sem örök.
Csak alakot ölt egy pillanatra, majd ha nem táplálom figyelemmel,
elveszíti az erejét.

🔥 A fájdalom és a szenvedés is csak illúzió

Fájdalmat érezhet a test –
de a szenvedés mindig a történet, amit hozzáfűzünk.

A fájdalom elmúlik.
A szenvedés marad – ha ragaszkodom a formához.
A történethez. A gondolathoz. Az érzéshez.

És ha felismerem, hogy ezek is csak minták –
akkor elveszítik a hatalmukat felettem.

✨ Zárszó: A tudat formamentes

A gondolat – minta.
Az érzés – minta.
A fájdalom – mozdulat.
A szenvedés – történet.
Egyik sem Te vagy. Egyik sem a Való.
A tudat – formamentes.
A jelenlét – tiszta.
És ott, a mélyben – nincs más, csak csend.